RÓLUNK
Cégünkről, a cég tulajdonosáról és üzletünkről
Buda központjában, a Széll Kálmán tér közelében, a Mammut II. bevásárlóközpont szomszédságában, a Millenáris Park Fény utcai bejáratával szemben várjuk Önöket. Tömegközlekedéssel könnyen megközelíthető, de az autósoknak sem okoz gondot, mertaz üzlet közelében könnyen lehet parkolni, három mélygarázs közül válogathat.
A Victoria Music alapítója, Kollár Béla, a Zeneakadémia elvégzése után a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának első oboistája lett. A Magyar Rádió Fúvósötösével évtizedeken keresztül muzsikált a legrangosabb magyarországi és európai koncerttermekben. A Rádiózenekar szólamvezetőiből alapította és vezette a Budapest Szimfoniettát több mint 10 éven keresztül. Aktív szólista tevékenységét, kamarazenélését, zenekari muzsikálását felvételek hosszú sora őrzi. Széleskörű szakmai tapasztalataira támaszkodva 1993-ban megkezdte az oboa és fagott hangszerek megszólaltatásához szükséges nádak készítését. Lakásának előszobája volt az „üzlet” és nappalija a „műhely”.
Kezdetben a vállalkozás neve: „oboa nád és fagott nád specialista” pontosan kifejezte a cég elsődleges tevékenységét. A különféle feldolgozottságú nád és nádanyag előállítása mellett egyre több saját termékkel mutatkozott be a fafúvós piacon: nádkészítő eszközök és szerszámok, nádtokok, hangszertisztítók, hangszerhuzat, stb. A hazai forgalmazással egyidőben megkezdődött ezen termékek külföldi értékesítése is. 1997-ben Kollár Béla, a cég tulajdonosa, a Victoria nádon játszó vevői és más hangszeren játszó kollégái kérésére hangszerüzletet nyitott Budán, az Ezredes utcában.
Ezzel elindította az oboa- és fagott hangszerforgalmazást. Rövid időn belül megkapta híres márkák magyarországi képviseletét: Rigoutat, Marigaux, Adler, Mönnig, Ludwig Frank, Walter, stb. Néhány év múlva az összes fúvós hangszerrel és azok tartozékával bővült kínálata. Ennek sikerén felbuzdulva megindult a vonós hangszerek, húrok, tartozékok árusítása is. Ezt követte a kottaforgalmazás. Magyarországon elsőként indította el hárfa, hárfa húr és hárfa tartozék igazi (nem csak rendelésre történő) kereskedelmét. A vállalkozás ekkor már kinőtte kis üzletét.
2010 novemberében a Fény utcába költözött a Hangszerszaküzlet. A megnövekedett alapterületnek köszönhetően már helyet kaphattak a billentyűs hangszerek is: zongora, pianínó, digitális zongora. Megkezdődött az ütőhangszerek, klasszikus és elektromos gitár, egyéb elektromos hangszerek és az ezekhez kapcsolódó hangtechnika forgalmazása is. A hangszerek nyugodt kiválasztásának lehetőségét ma már egy jól kiépített próbaszoba is biztosítja.
2011-ben megkezdte működését a Victoria Music hangszerész műhelye, ahol magasan képzett ügyes hangszerészek várják a „megfáradt, sérült” hangszereket.
2012-ben újabb üzlettel bővül a cég, külön helyiséget kapott a már meglévő üzlet mellett a könnyűzenét képviselő digitális zongorák, gitárok (elektromos, western, basszus), ukulelék, erősítők és mindennemű kiegészítő.
2023-ban nagykereskedelmi tevékenyéggel bővültünk, melynek keretében a magyarországi hangszerüzleteket látjuk el hangszerekkel, hangszertartozékokkal, állványokkal, egyéb tartozékkal.
Így vált valóra a cég jelmondata:
HANGSZER, KOTTA, HANGSZERJAVÍTÁS, EGY HELYEN MINDENT MEGTALÁL!
Vevőink hivatásos művészek, zenetanárok, amatőr és hobbyzenészek, zenét tanulók, zeneiskolák, szimfonikus-, kamara- és fúvós zenekarok, zenei intézmények és zenebarátok, hangszerüzletek.
Kollár Béla CEO/tulajdonos/ügyvezető
Kollár Kristóf ügyvezető